A gyógyulás útján – Tai Chi találkozások

Szerző: aug 19, 2021Tai Chi

“A wu chi pozíció, egységben lenni, egy elvont elméleti szóként volt bennem jelen és nem is sejtettem, hogy milyen ezt tapasztalni. Mégis volt egy nap amikor gyakorlások után és közben végig az az érzés volt, hogy amire nézek, élőlényekre leginkább, az én vagyok. Illetve amik ők azok bennem is megvannak és azok az elcsépelt szavak amit hallok a youtube-on és a facebookon így létezve, megélve olyan tapasztalatot adott, ami elmondott mindent arról, amit tudnom kell erről a világról.”

#1 A gyógyulás útján – Tai Chi találkozások – Podcast

Mit jelent a Tai Chi és a Chi Kung a mindennapi életünkben?

Podcast kivonat

Vadas Mihály beszélgetőtársai
Pap Renáta és Karl Péter tai chi oktatók

Hallgasd meg a teljes podcastot a Youtube-on vagy a Soundcloudon!

Vadas Mihály: Beszélgetünk egy kicsit arról, hogy a tai chi és a chi kung mit jelenthet a hétköznapi életünkben. Mind a hármunknak van ebben tapasztalata.

Pap Renátának van gyakorlatai tai chiban, chi kungban, jógában és még ki tudja miben, ez majd a beszélgetés során kiderül. Karl Péternek ugyanúgy chi kungban, meditációban, tai chiban és oktat is.

Az első téma amiről beszélnénk az, hogy mit jelent a mozgás az életünkben? Mennyire van szerepe, mennyire fontos a mozgás Reni?

PR: Nem csak most, hanem egészen gyerekkoromtól fontos volt a mozgás. Egyfelől mindig társaságot is jelentett. Nekem mindig is nagyon fontos volt az a fajta testérzet amit a sport ad. A tai chi és a chi kung ezt pluszban megtámogatja. 

VM: Mennyit illesztesz be egy napi programba?

PR: Ha a faállást is belevesszük, akkor nem tudom azt mondani, hogy minden nap két óra, de nincs olyan nap, hogy ne lenne valami. Pont a héten meséltem a barátnőmnek, hogy ha egyszer valaki megérzi, hogy mit tud adni a tai chi, akkor nem lesz szüksége arra a plusz motivációra vagy akaraterőre amit az elmével próbál magára venni az ember, hogy muszáj, hogy minden nap legyen, tudja, hogy ez jó neki, hanem egyszerűen egy belső vágyként jelenik meg. Fantasztikus. Persze van olyan nap amikor akár négy órát is gyakorlok.

VM: Megvalósítottad a klasszikusokat, akik azt mondják, hogy minden nap kell gyakorolni és ha kihagysz egy napot akkor azon az egy napon kettőt lépsz vissza. Péter, nálad hogy alakult a mozgás?

KP: Sokféle mozgást próbáltam én is. A boxtól és a karatétól kezdve a hosszútávfutásig. a tai chit mennél tovább csinálom, annál jobb. Nem tudom még hogyan lehet fokozni. Szerintem hosszabb távon úgy néz ki, hogy a tai chi a nyerő az én világomban.

VM: Akkor te is átléptél azon a határon amin a Reni, nem?

KP: Függőség lett ebből. Korábbi függőségeket váltott ki. 

VM: Sokan jönnek úgy edzésre, hogy 30 év irodai munka után ez az első ami tudatos tevékenység, de vannak olyanok is akik már sok sportot kipróbáltak, és valahogy a testük, a személyiségük egyszer csak ráállt a vonalra, magától megy. Theng Hiszao-pingnek tulajdonítják azt a mondtást, hogy miért csinálják a tai chit? Hát azért, mert jó és ez bőven elég. Elég ahhoz, hogy százmillók csinálják ma. A jó érzés önmagába maga az iránytű. Neked Reni volt más tai chi és chi kung tapasztalatod is?

PR: Igen, dinamikus chi kunggal kezdtem hat évvel ezelőtt. Akkor azért esett a választásom a chi kungra, mert volt egy rosszindulatú daganatom és ennek megfelelően a testem legyengült. Akkor elhatároztam, hogy bár fizikailag nem vagyok képes például futásra, de mindenképpen szeretnék valamit választani és így esett a chi kungra a választásom.

Egy napon gyakoroltam és váratlanul abba kellett hagynom a gyakorlást, mert a postás csengetett. Ki kellett szaladnom hozzá és hirtelen megéreztem, hogy ami a betegségben korábban nem volt életerő a testemben, megéreztem, hogy van valami. És az volt az a pont, amire még most is tisztán emlékszem, amikor azt mondtam, hogy igen. Ettől jobban engem nem tud meggyőzni semmi, mint az hogy érzem az életerőt magamban. És akkor ott kezdődött el, hogy minden nap csináltam a chi kungot, mert úgy éreztem hogy sokkal többet is adhat, mint amit én reméltem tőle.

Veled pedig véletlen találkoztam, de az is ilyen emlékezetes pont volt, itt voltunk a teremben és a 10-es formát tanultuk. A szövőszék gyakorlatnál olyan érzésem volt, mint ami 40 perc chi kung után. Egy pillanatra, most így utólag, akkor nem értettem, hogy mi történt, hogyan alakult ki, valószínűleg spontán pont jó volt az állásom. Mivel akkor még nem volt gyakorlatom egyáltalán, tényleg véletlenül, pont valahogy megtörtént a jó mozdulat és hihetetlen felszabadulást éreztem és akkor is az volt, hogy oké, ez az ami a folytatás lesz. Szintén meggyőzött. Azután amikor csak volt lehetőségem nekiálltam tanulni a tai chit is.

VM: Jó, hogy mondod ezeket a pontokat, mert ez mindannyiunkra jellemző. A chi kung megteremti a lehetőség vagy a tai chi forma megteremti a lehetőséget, de olyan belső felismerésre vezet, ami utána egy kicsit szárnyalóbbá, vagy könnyebbé teszi az utat. Péter, te mikor találkoztál először a chi kunggal, tai chival vagy bármivel?

KP: Hét éves korom környékén egy kis könyvet találtam ami a tai chiról szólt és láttam benne a rajzokat a mozdulatokról. Akkor eldöntöttem, talán három hétig volt bennem ez az elszánt elhatározás, hogy megtanulom  a mozdulatokat, de nem értettem, hogy hogyan lesz egyik mozdulatból a másik, úgyhogy azt ott abbahagytam. De ott komoly világmegváltó terveim voltak ezzel a dologgal. 

VM: És hogyan folytatódott?

KP: Úgy döntöttem, hogy a meditációval bejárom a világot. Egy darabig azzal is dolgoztam, aztán végülis lehetett a fizikai valóságban a karatét választani.

Felnőtt koromban jött a döntés, hogy betegségből kifolyólag mit lehet kezdeni egy helyzettel. Akkor a wikipédia mondta az alternatív gyógyászati lehetőségeket egy listába szedve, úgyhogy nagyon egyszerű volt a dolgom. A tai chi kb. a második volt. Voltam egy boszorkánynál is előtte talán. Mondta, hogy valami van rajtam, azt levette, úgy hogy nincs több dolog.

A tai chiban nem láttak rajtam semmit, nem vettek le rólam semmit, de már az első alkalommal úgy éreztem, hogy reggel a harmatos füvön lépkedni és lélegezni, az brutálisan nagyon jó dolog, annak ellenére, hogy biztos, hogy nem jól mozgok. Na akkor ott már függőség volt.

Ez ment egy darabig, utána volt mesterváltás, mester nélküli időszak, amikor elköltözött a mester és akkor ismét úgy döntöttem, mint a hét éves Peti, hogy akkor én már mester vagyok és egyedül követem a megérzéseimet és úgy polírozom a dolgokat. A Nemzeti Múzeum parkjában egyedül gyakoroltam folyamatosan. Aztán jött a jel, hogy még nem biztos, hogy mester vagyok és érdemes lenne még nézelődni. Így jutottam el hozzád is, és újabb ajtók-ablakok nyíltak.

VM: Reni is mondott pár szót arról, hogy a tudatos odafordulásban mennyit segített ez a probléma, vagy betegség. Nálad mi volt, ha erről beszélhetünk, mi az amire kerested a világban a megoldást?

KP: Egy olyan jelenségben élem az életemet, amire az orvosok nem tudják a választ, a gyökerét, csak tüneti kezelést tudnak adni. Ez egy lokális epilepszia, ami a frontális lebenyben, a beszédközpontban pattan elő. Az epilepszia a mai orvoslásban egy fogalom, ami ezer millió féle agyi jelenséget von össze és ezt talán három vagy négyféle gyógyszerrel lefedik. Ezek nem annyira hatnak nálam, úgyhogy akkor érdemes keresgélni. A keresgélés az egy igen fantasztikus folyamat, sok váratlan meglepetéssel és ajándékkal sikerült találkozni és a tai chi volt a legnagyobb.

VM: Mi az ami ebben a problémakörben segítségként kivonható?

KP: Szerintem aki epilepsziás – én csak a saját élményeimről tudok beszélni – annak két állapota van. Van a normális és a rohamos állapot. A rohamos állapotra nem tudtam soha semmilyen tudatos folyamattal hatni, viszont amikor jól vagyok, ami azért az idő 98 %-a, akkor van hatása a tai chinak. Egészen más érzés egy rohamból visszajönni egy ép egészséges, erős, kiegyensúlyozott létezésbe, mint mondjuk egy olyanba, amit folyamatosan nyomaszt, frusztrál és a perifériára nyom az a tudat, hogy ő egy ilyen kontroll nélküli helyzetben rángatózik. Nem is tudjuk mikor, valamikor. Szóval olyan, mint hogy ha elmennék otthonról valahova, nem tudom, hogy ott mi fog érni, de amikor hazajövök, akkor ott minden rendben van.

PR: És nem is emlékszel semmire?

KP: De, emlékszem. Mindenre emlékszem, itt csak annyi történik, hogy másfél napon keresztül két percig nem tudok kommunikálni, válaszolni semmilyen kérdésre. Majd utána visszakapcsol a szerkezet, válaszolok visszamenőleg, és aztán megint nem. Ez másfél napig így zajlik.

Igen érdekes helyzetekbe lehet keveredni, például előadáson, egyetemen.

VM: Nincs előjele amikor jön?

KP: Mivel másfél napig tart, előtte való éjszaka már jön egy fura aura, a tekintet kicsit más, kicsit megakad a szó és akkor lehet tudni, hogy másnap már akció lesz.

VM: Akkor ez már neked rutin, bizonyos szempontból tudod ezt már kezelni, mert akkor az az időszak amíg eljutsz a rohamig, akár több óra is lehet, tehát át tudod alakítani az aznapi vagy a következő napi programot.

KP: Igen. Tulajdonképpen a nagy döntés az, hogy belemegyek-e a helyzetbe úgy hogy tudom, hogy defektes a kerekem, vagy bezárkózok és lemondom. Nem tudom erre mi a jó válasz. Néha belemegyek és hagyom hogy a kínos helyzetek jöjjenek, meg kell edződni kínos helyzetekben. És aztán utána valahogy mégiscsak átérek rajta. Eddig soha nem volt annyira durva a helyzet, hogy megbántam volna, hogy bele merek menni. Még komoly vizsgabizottság előtti szóbeli vizsgánál is átmentem.

VM: Ha jól emlékszem még az esküvőn is tudtál teljesíteni.

KP: Igen, így kértem meg a feleségem kezét. Valószínű, hogy akkor nem a tudatos agy működik, hanem valami más.

VM: A tai chi és a chi kung is energiával dolgozik, ha tetszik, az energia a közös nyelve ezeknek a rendszereknek. Reni, előtte neked volt valami fogalmad ilyen energiaalapú gondolkodásról?

PR: Szavakban. Könyveket olvasva vagy akár a reikivel mindig volt kapcsolatom, viszont nem volt meggyőződésem.

VM: Mik voltak az első tapasztalataid, melyekkel saját benyomásod lett erről, hogy ez nem csak egy elmélet, hanem létező dolog és működik?

PR: Sokszor hajnalban spontán felébredtem. Azt éreztem, mintha felébresztenének, és akkor félálomban – sokáig nem is vált tudatossá – melegebb érzést vagy egészen bizsergést éreztem. Egyszer összepárosítottam véletlenül a légzésemmel. Úgymond nem megtörtént velem, hanem én határozom meg, hogy megtörténjen, vagy hogy benne legyek egy olyan állapotba, hogy érezzem.

Plusz amit én nagyon sokat dobott rajta, a faállás. A faállásba konkrétan beleszerettem. Az ember azt gondolja, hogy egy egyszerű állás és mi történik? Mennyi minden történik és hogy milyen hatása van az életre és a saját testtudatosságunkra a faállásnak!

VM: Úgy van ahogy mondod. A faállás egy végtelenül egyszerűnek tűnő valami, állj mozdulatlanul 20 percnél lehetőleg többet. 20 percnél több kell ahhoz, hogy történjen valami,  hogy átmenjünk azon a gáton, ami megakadályozza ezeknek a történeteknek a felismerését vagy a tudatosítását.

A táborban, ahol naponta 3 vagy 4 edzés van, ott beiktatjuk a faállást és legalább naponta egyszer átmegyünk azon a határon ami 20 perc vagy még több. Hamar kiderül, hogy amikor átesnek azon a határon ahol a blokk volt ami visszafogta őket, akkor felszabadulást, szabadságot, könnyedséget, energia tapasztalást, tiszta tudatot tapasztalnak meg. Nem megyek ezen végig, mert nagyon komplex, szinte újjászületés élmény van a dologban, miközben nem egy bonyolult gyakorlatról beszélünk. Persze a megvalósítása elég bonyolult. 

Péter, neked milyen energia élményed volt? Nyilván olvastál róla hét éves korodban úgy gondolom, de mikor kezdtél tapasztalatokat szerezni?

KP: Az első tapasztalatok nagyon jó érzéssel jártak, de mégis inkább külső testi, felszínes jó érzések voltak. A lelkem hogy van, nem nagyon éreztem, csak jól éreztem magam a testemben, egyre inkább volt jelen az az érzés, hogy jól vagyok és van elegendő energia. Egy alkalommal viszont valamiért ez az energia elmozdult valahova valahogy, én nem is tudom hogyan.

A wu chi pozíció, egységben lenni, egy elvont elméleti szóként volt bennem jelen és nem is sejtettem, hogy milyen ezt tapasztalni. Mégis volt egy nap amikor gyakorlások után és közben végig az az érzés volt, hogy amire nézek, élőlényekre leginkább, az én vagyok. Illetve amik ők azok bennem is megvannak és azok az elcsépelt szavak amit hallok a youtube-on és a facebookon így létezve, megélve olyan tapasztalatot adott, ami elmondott mindent arról, amit tudnom kell erről a világról.

Amit elolvasva a közelébe sem jutok, elmondva senki sem fogja érteni, de mégis minden egyes másodpercben ha el vagyok tévedve úgy érzem, hogy visszaemlékezve pusztán erre az egy érzésre rögtön a helyemre kerülök. Ezt az úgy középen levés érzést megtapasztalni, hogy tudom, hogy millió középpont van és az egy és ugyanaz, az olyan, mintha egy hatalmas család része lennék, ami ugyanazzal az energiával töltődik. Fölöslegesnek tartom ennél többet beszélni róla, mert nekem sem tudta ezt senki elmondani, csak megtapasztalni.

VM: Neked volt ilyen élményed Reni, hogy elegendő energiád van, éreztél magadban erőt?

PR: Abszolút. Sőt, amit én észrevettem, hogy sok mindenben szerettem volna változni és tudtam fejben, hogy mik azok a kritikus pontok és valahogy megtörténtek. Nem tudom máshogy megfogalmazni, de ahogy éltem az életemet, megtörténtek. Akár egy ilyen dolog, hogy mondjuk bizonyos dolgokat nem mertem megkérdezni, vagy mondjuk elmondani az érzéseimet. Egyszer csak azt vettem észre, hogy kijött belőlem. Nem történt semmi tragédia, mint amire számítottam volna korábban. Ilyen helyzetekből rengeteg volt és van a mai napig is. Nem csak fizikailag.

VM: A tai chit én az egyik legerősebb személyiségfejlesztő módszernek tartom. Nem jó szó rá, mert nem a személyiséget fejlesztjük, hanem azt a tapasztalati lehetőséget teremtjük meg, ami elvezethet ahhoz, amit a Péter is mondott.

Az Áramlás útja pont az a folyamat amit te mondtál, hogy van egy olyan létállapot, ami lehetővé teszi az ilyen fajta természetes megnyilvánulást. Fel nem tett kérdések, megkapott válaszok, olyan találkozások jönnek az életedbe, vagy olyan történések, hogy azáltal, hogy hozzáállásunk az energiánk átalakításához, az esetek többségében az az energia finomítását jelenti, tehát a finomításra hatására, megváltozik a rezgésünk. Finomabb lesz, sok minden kikerül belőle, ami eddig átszínezte: negatív gondolatok, negatív érzések, rossz destruktúra, rossz álláspozíció. Sok minden segíti ezt a folyamatot, hogy ez a rezgés, energia finomodjon. Azt mondjuk, hogy az univerzum visszahatása erre rezgésre megváltozik, hiszen mást sugárzol ki magadból és persze te vagy az aki majd ezt észleli, hogy milyen változásokat hoz. Áramlóbbá teszi az életet.

Visszakanyarodok a te esetben ahhoz, amikor a gyógyulásodról volt szó, akkor  hogyan tudatosítottad ezt a folyamatot, mennyire támaszkodhattál erre, mennyire adott ez akár energetikailag, akár belső érzésben egy nagyon erős támaszt?

PR: Olyan helyzetben voltam, amiben mondjuk ki akár meghalhattam volna. A halálnak a terhét, akinek még nem adtak egy papírt a kezébe, hogy meghalhat egy éven belül, az nem ismeri. Nem is tudom elmondani, hogy mit jelent egy-egy ilyen teher, hogy meghalhatok, miközben egy éves volt a gyermekem. Halmozottan nehéz volt. Egy ilyen nehéz helyzetben ép elméjűnek maradni nem egyszerű feladat. Ez volt az egyik, amiben nagyon sokat segített a gyakorlás. A másik, hogy folyamatosan fizikailag egyre jobban lettem és erősödtem. Most azt gondolom, hogy megközelítem azt a fizikai állapotomat, ami betegség előtt volt. Ez az, hogy terhelhető vagyok.

VM: Péter, te sok tanítvánnyal is rendelkezel, vagy mások életében is megfigyeled, hogyan működik ez. Van példád arra amit a Reni elmondott?

KP: Csak ez van. 

VM: Mi az ami megfigyelhető a tanítványaidban és ami rád is igaz, hiszen kölcsönhatásban vagytok?

KP: Nagyon nagy része az embereknek szerintem a saját elméjével van megáldva és terhelve, és tai chi közben ez az egyik első ami hirtelen fellélegezteti az embereket, hogy ennek a súlya kicsit lekerül a hátukról.

Olyan, mintha egy fűzva lenne az ember amit fúj a szél és szépen lassan ott egy helyben mozog. Vannak olyan élőlények, akiket elcsábít ez a mozgás és letelepszenek vagy ráülnek erre a faágra és a mozgással együtt ők is mozognak, valamit ad ez nekik aztán továbbrepülnek. Van aki odajön, látja ezt a mozgást és azt mondja, hogy na menjünk tovább gyorsan… Nagyon jó látni ezt. Ott lenni egy helyben, figyelni, hogy ki hogyan jön oda, valaki nagyon keres valamit és akkor rájön, hogy ebbe mégsem az a fantázia világ van amit őn már előre összerakott. Van akinek gőze sincs, hogy mit keres, az a legcsodálatosabb példa amikor ez történik, és akkor nyitottabban el tudja fogadni ezeket a dolgokat. Fűzfának lenni hasonló érzés lehet.

VM: Neked eszedbe jut néha, hogy tai chizol egyet? Spontán valamilyen helyzetben?

KP: Amikor dolgozom akkor nem, csak úgy mocorgok egy idő után, amikor kezd kiesni a türelem, akkor már inkább kicsit gyakorlok, a többiek úgyis elvannak, várni kell, szünet van. Alapvetően reggel ha van idő, akkor felteszem a kérdést, hogy mit akar a nap tőlem. Akkor próbálok figyelni a testre, hogy na most akkor formagyakorlatos kedved van vagy ácsorgós kedved van? Van amikor csak nyújtós kedve van, akkor nyújtok, van amikor egy helyben állós, nem is feltétlen biztos, hogy faállásban, de a mozdulatlanságban, szóval mindig eldönti, hogy mit akar.

VM: Sok alapelv van a chi kungban, meg a tai chiban, az egyik nagyon fontos alapelv, hogy ezt a belső kommunikációt felépítsük, amiről most a Péter beszél. Neked mi a foglalkozásod Péter?

KP: Fotózással is foglalkozom, egyébként informatika tanárként végeztem és a legújabb foglalkozás a villanyszerelés. Ahol az energia áramlik.

VM: Ezekben tudtad hasznosítani amit az évtizedek alatt a tai chiból nyertél?

KP: Igen. Amikor karrierista fotósként léteztem, akkor cél volt a tökéletes kép, a tökéletes megjelenés, a nagy gázsi. A fókusz teljesen ebbe az irányba ment. De aztán tai chi közben mégiscsak leül az ember és figyeli hol van. Munka közben emberek között vagyok és velük vagyok. Az időmet nekik adom. Tehát a gázsi az csak egy pillanatnyi utalás, az nem idő, nem fontos. Viszont, hogy kivel töltöm az időmet sokkal fontosabb. Az, hogy velük hogyan értekezem, milyen minőségű teret próbálunk közösen létrehozni, az százszorta fontosabb, mert ott elmegy az idő. Úgyhogy a tai chi nekem általános, szélesebb látószögű érzékelést csinált. 

VM: Reni, a te esetedben az lenne a kérdésem, hogy a te környezetedben az a fajta átalakulás amit ez a tai chi vagy a chi kung indított el vagy segített, az valahogy leképezhető, hogy a környezeted hogy fogadta, hogyan reagál rá, változott ennek következtében?

PR: Igen. Azt a változást látják, amin én átmentem és folyamatban van. Azt gondolom, hogy nem egy rossz irány, hiszen többen, többek között a nővérem is, a családból is a barátok is, egyre többen jönnek és úgymond bennük is megjelenik a vágy arra, hogy ők is megtanulják a chi kungot vagy a tai chit. Ez egy nagyon jó tükör. A másik pedig hogy a kisfiammal vagyok, azért egy kisgyerekhez kell türelem, erő. Sokkal könnyebb. Gyakorlás után azt érzem, hogy ott tudok lenni, tudom századjára is azt a kis vonatot, ami nekem felnőttnek halál unalmas ugyanúgy tologatni. Meg tudom tenni, hogy ott vagyok vele. 

VM: A te példád amit lát a szűkebb környezet, az egyfelől inspiráló példa, hogy ezzel mit lehet kezdeni, ugyanakkor ez a példa téged is inspirál, mert szívesen tanítasz. Hogy jött a tanítás? Mi az amit átadnál?

PR: Egyfelől szakmaiság. Vágyom arra, hogy legyen egy olyan szakmám, amiben jó vagyok. Dolgoztam szociális munkásként, mindenféle dologba belekóstoltam, de azt éreztem, hogy lehetnék jó, de egyikben sem vagyok annyira, mint amilyen lehetőség benne lenne. Megjelent egy belső motiváció, hogy szeretnék egy valamivel foglalkozni.

A másik az, hogy annyi időt tesz ki a gyakorlás egy héten, hogy most már azt is érzem, hogy saját magamért nem is lenne szükségem a jó érzések fenntartásához arra, hogy naponta órákat töltsek el a gyakorlással, mert sokszor azt érzem, hogy sokkal több az energia és valaki legyen akinek oda tudom adni.

VM: Yang Jwing Ming mester, akinél szintén sok évet tanultam mindig azt mondta, hogy a tai chi az út a megvilágosodáshoz. Nagyon gyakran valamifajta fizikai meggondolásból keresünk egy mozgást, valaki 60 éves és szeretné megőrizni a mozgásképességét, de miközben mondjuk elmélyül egy ilyen rendszerben mint a tai chi, nagyon hamar elkezd mélyebbre menni benne. Megjelennek az energia tapasztalatok, még mélyebbre visz és elvisz a tudatosság irányába és aztán ezt még lehetne foglalkozni, egy következő beszélgetés témája lehet, de az biztos, hogy a fizikai felől indulva nagyon hamar egy ilyen tudatossági változást is észlelünk magunkban.

Ez abból is következik, hogy csak állsz.

PR: Tényleg ez olyan amit megtapasztalni lehet, ha valaki kíváncsi tényleg kezdjen el tai chizni. Beszélhetünk róla órákat, de ha egyszer valaki megérzi, őt nem kell győzködni. Lehetetlen, hogy ne akarja csinálni.

VM: Több téma lesz amit még a tai chi és a chi kung kapcsán előveszünk. Most azzal járjuk a beszélgetést, hogy Reni, te kitket vársz a foglalkozásaidra, vagy mit ajánlanál, mit mondanál nekik? 

PR: Főleg a 22. kerületi lakosokat, elsősorban az anyukákat. Tudom azt, hogy mennyire leterhelő kisgyerekekkel otthon lenni. Nekik abszolút egy jó másfél két óra ahol könnyen feltöltődnek. És hát persze szívesen, az egészségügyi problémámból indultam és ez abszolút hitelessé tesz és erről tudok a leghitelesebben, a legtöbb energiát megmozgatva beszélni. 

Egyébként bárkit szívesen látok.

VM: Péter nagy kutatója önmagának is meg a rendszernek is. Milyen tanítvány lenne a számára ideális?

KP: Aki nem kitartó, az jöjjön azért, mert nem kitartó, aki kitartó az jöjjön azért, mert kitartó. Aki fellegekben él az azért jöjjön, hogy azt megnézzük, hogy mi a helyzet, aki meg materiális és nem hisz semmi megfoghatatlan dologban, az meg azért.

VM: köszönöm szépen és folytatjuk majd egy következő témával.

Áramlás útja kurzus

Lépj az áramlásba
és könnyebb lesz…

Faállás-meditáció

Mozdulatlanság,
nyugalom művészete

Tai Chi oktatás - Vadas Mihály

Budapest, Margitsziget
Online

Tai Chi oktatás - Pap Renáta

Budapest, 22. kerület
(Budafok)

Tai Chi oktatás - Karl Péter

Budapest, 8. kerület
Balassagyarmat