Chi Kung Oktatás Maglódon

László Anikó

Főoldal 9 Wu Wei Academy Iskolák 9 Chi Kung Oktatás Maglódon – László Anikó

Chi Kung gyakorlás Maglódon!

László Anikó

Chi Kung Oktató

A Chi Kung-gal először 2007-ben találkoztam a Természetgyógyász képzés keretében. Nagyon tetszett ez a mozgásforma, így lelkesen gyakoroltam, és éreztem meg jótékony hatását. Egyszer aztán, már nem emlékszem, hogy miért, de elmaradt az életemből.

A2024 nyarán egy baleset ért, aminek kapcsán éreztem, hogy szükségem van egy olyan mozgásformára, ami jó hatással van a testemre. Nem terheli meg túlságosan, mégis megadja azokat a nyújtásokat, nyitásokat amikre szükségem van, illetve lehetőséget ad arra, hogy megtaláljam az új egyensúlyi állapotomat. Azt éreztem ugyanis, hogy a baleset kimozdított valamiből, és ebben az új állapotomban még bizonytalan vagyok.

Eszembe jutott, hogy mennyire szerettem a Chi Kung mozgásformáit, és ekkor megláttam Vadas Mihály tanfolyamát. Tudtam, hogy itt a helyem, és a kocka el volt vetve.

Azóta is gyakorlom és szívesen teszem ezt másokkal együtt. A szándékom, hogy minél jobban elmélyüljek ebben a mozgásművészetben, a későbbiek során pedig a Tai Chi-ban is.

2026 februárjától tartok Maglódon Chi Kung órát, minden csütörtökön 18:00 – 19:00 óráig

Bejelentkezés: +36 20 9375 372

Szeretettel látok minden kedves érdeklődőt!

Információk

Előképzettség nem szükséges. A csatlakozás folyamatos. Mindenkit várok szeretettel!

minden Csütörtökön

18.00 – 19.00

Maglód

2234 Maglód, Fő utca 54.

László Anikó

Chi Kung oktató

Jelentkezés

A Chi Kung oktatásra az alábbi elérhetőségeken, vagy az űrlap kitöltésével jelentkezhetsz. Várlak szeretettel!

+36 20/9375-372

namasca1@gmail.com

Jelentkezés

Adatvédelem