Yang Tai Chi oktatás a Tai Ji Műhelyben

Budafok, Székesfehérvár, Telki

Főoldal 9 Wu Wei Academy Iskolák 9 Tai Ji Műhely

Üdvözöllek a Tai Ji Műhelyben!

Kezdőként bármikor nézz be hozzánk!

A műhelyben készül valami. Ebben is. Saját magunk vagyunk a „remekművek”. Amikor belépünk a Műhelybe, már akkor is. Azért jövünk, mert kedvünk van művelni a testünket, elménket, lelkünket. Koncentrálva kikapcsolódni, lazítva nyújtani, ürességgel megtelni, társaságban magunkkal lenni.
A „munkadarabból” bármi lehet. Csak egyet tudunk: nem marad változatlan. Olyan irányba alakul, amire éppen szüksége van – ha nem állunk ellen. Nem is, még egyet tudunk: élvezzük. Különben nem csinálnánk.

Az én utazásom ebbe a világba egy nehéz élethelyzettel kezdődött. Veszteség és lehetőség vibráltak benne, a veszteség állt nyerésre. Érzékeny voltam mindenre, amitől támogatást reméltem. Például arra az iránymutatásra is, hogy magamba befelé induljak. Idővel meditatív mozgást kezdtem keresni. Megtaláltam a tai jit, beszippantott. Nem tudtam, inkább éreztem minden porcikámban, hogy jó. Nyugalmat adott a mozgás, barátokat a közösség. Vadas Mihálytól tanulok – és másoktól olvasok, videózok, kíváncsiskodok a témában.

3 éve működik a Tai Ji MűhelyBudafokon, Telkiben és Székesfehérváron hetente egy-egy alkalommal gyakorlunk együtt. A kezdőket is folyamatosan várjuk szeretettel. Bármelyik edzés alkalmas a kipróbálásra, a kóstolásra.

Hogy néznek ki a közös gyakorlások?

Bemelegítjük az ízületeinket.

Qi Gong és Nei Gong gyakorlatokkal folytatjuk.

Qi Gong és Nei Gong gyakorlatokkal formáljuk a testünket, az elménket és az energia rendszerünket. Nem csak a Tai Ji megalapozására alkalmasak, hanem az egészségünk karbantartására vagy akár a visszaállítására. Nyújtunk, lazítunk, az életenergia, a Qi (Chi) áramlását segítjük. Nyitjuk a testünket, akadálymentesítjük az energia útját és edzük a figyelmünket, hogy erő helyett a szándékunkkal tudjunk mozdulatokat létrehozni.

A Yang stílusú, 88 mozdulatos Tai Ji formát gyakoroljuk – mélyítjük, pontosítjuk és új mozdulatokat tanulunk.

Páros gyakorlatokon keresztül kezdjük megtapasztalni az energia működtetését.

Nincs fizikai erő használat, lazítással és szándékkal érünk célt. Egyszerű, kezdő gyakorlatok, amik során gyakoroljuk az energia irányítását és hallgatását.

Kezdőként folyamatosan lehet csatlakozni. Kényelmes ruha, tiszta talpú torna- vagy edzőcipő pont megfelelő, átöltözésre mind a 3 helyszínen van lehetőség.

VÁRUNK SZERETETTEL!

Ardai Zoltán

Információ

Előképzettség nem szükséges. A csatlakozás folyamatos. Mindenkit várunk szeretettel!

Gyakorlások időpontja

minden Hétfőn

17.45 – 19.45

Helyszín

Budafok

Budapest XII., Közgazdász utca

Oktató

Ardai Zoltán

Tai Chi Oktató

Gyakorlások időpontja

minden Csütörtökön

17.45 – 19.15

Helyszín

Örömvilág Tudatosság Központ

Székesfehérvár, Palotai út 25/III.

Oktató

Ardai Zoltán

Tai Chi Oktató

Gyakorlások időpontja

minden Szerdán

18.45 – 20.15

Helyszín

Telki Tenisz- és Sportcentrum

Telki, Kórház fasor 20.

Oktató

Ardai Zoltán

Tai Chi Oktató

Jelentkezés a Yang Tai Chi oktatásra

Budafok, Székesfehérvár, Telki

+36 30/548-2224

taijimuhely@gmail.com

Jelentkezés

Kérjük jelöld be, hogy hova jelentkezel:

Adatvédelem