A hétvégén lezárult egy újabb ciklus, sikeres vizsgákkal a Chi Kung Tanfolyam és Oktatóképzés végére értünk. Illetve valaminek az elejére. Az élmények, érzések, tapasztalatok még összekeveredve, még túl friss minden. Megható és felemelő, sok szeretettel és humorral, de fegyelemmel és tudással, úgy minden egy nagy energia. Mit is tudnék kiemelni ebből? Talán jobb is, ha nem én teszem ezt, hanem a résztvevőktől idézek. Végig együtt dolgoztunk, figyelve egymásra, tanulva egymástól, egymásra hangolódva. Ebből adnak vissza valamit az alábbi mondatok. A tanfolyam utolsó napján elhangzottakat idézném még ide: a cselekedeteink mögötti energia az, ami a jövőt teremti, nem pedig maguk a cselekedetek. Köszönöm a lehetőséget, hogy veletek lehettem.
„Azért választottam a chi kungot, mert a jelenben tart. Nincs benne verseny, nem akarok jobb lenni vagy erősebb lenni, egyszerűen csak élvezem a mozgást és a benne rejlő örömet. Szeretnék segíteni az embereknek és építő közösséget formálni, úgy érzem a chi kung remek lehetőség erre.”
„Már az első találkozáskor olyan ismeretekkel gazdagodtam, melyek alapján egyértelművé vált, hogy a tanultak a mindennapi életbe, gondolkodásba átültethetők, a gyakorlatok elősegíti az egészség megőrzését, az életminőség javítását, mely tudás hasznossága megkérdőjelezhetetlen.”
„A megtanult sorozatokon kívül sokat tanultam a chi kung elméletéről. A körbeszélgetéseket nagyon élveztem. Mindenki hozzászólásából tanítást kerekítettél. A taoista filozófia, a jin-jang egyensúlya, a wu wei alapelv segíteni fogja a mindennapjaimat.”
„A leghasznosabb egy újfajta szellemiség megismerése, a közösség „energiája”, az oktatás színvonala és metodikája (mint a jövőben alkalmazható tudás is), az ezekből fakadó jó érzés és a jó jelenlét volt. Miért? Az egész tanfolyam általánosan, komplexen építő jellegű volt, mind személyiség, mind gondolkodás, mind világnézet terén.”
„Már a gyakorlás során rájöttem, hogy a testemben lévő elakadásaim-, az energetikai blokkjaim feloldásában hatékony volt. Célom elsősorban saját középpontomat, egyensúlyomat megtalálni, aztán ötvözni a különböző modalitásokat, hogy mind a saját, mind embertársaim elakadásainak feloldásában hatékony segítséget tudjak nyújtani.”
„Már az első hónapban elindult egy energetikai átváltozás, elkezdett kinyílni a fizikai síkon a világ, szélesebb látókörű lettem, egyensúlyom elkezdett helyreállni, nőtt a befogadásom, elkezdtem magamra jobban figyelni, befelé figyelni. A merevségem nagyban javult.”
„Nyitottabb lettem új dolgokra, nyugodtabb lettem, rendszeresen, szinte minden nap csinálok valamilyen Chi Kung vagy Tai Chi gyakorlatot.”
„Adott egy fajta rutint, folyamatosságot. Energetizál, jó érzésekkel, reménnyel tölt el, hogy mindannyiunkat érhet változás. Meg tudunk gyógyulni és kilábalni a nehézségekből. Reményt ad, hogy másnap újra felsüt a nap. Sokszor kimozdít negatív lelkiállapotaimból is és emlékeztet arra, hogy a fókuszomat a jelen gazdagságára fordítsam és ne annak hiányosságaira. Segít, ha úgy érzem el szeretnék vonulni, vagy úgy érzem senki se tudja megoldani belső szomorúságomat, akkor a mozgás a természettel egybekötve segít elfogadni, meggyászolni az érzéseimet. Segít abban, hogy finoman átterelgessen a nehézségeken és tovább tudjak haladni arra amerre menni szeretnék. Ami beépült a napjaimba az az, hogy nagyon élvezem a szabadban történő mozgást és úgy érzem egyre gyakrabban és könnyebben teszem is ezt meg. Úgy érzem sokat energetizál és szeretettel tölt meg.”
„Az elméleti része nagyon megfogott, mert épp egy olyan szakaszban van az életem, amikor nagy szükségem volt az elhangzottakra, ami segített más szemszögből látni ezt a viharos időszakot. És most már elhiszem, hogy ami nem úgy alakult ahogy terveztem, annak jó oka van, akkor is, ha ez az ok még nem látható. Nekem sokat segítet lecsitítani a bennem tomboló érzelmeket, és az elmém folyamatos szüntelen zakatolását.”
„Nagyon megfogott a tanultakból, a „nem kell mindent kontrollálni, engedjünk teret az univerzum irányításának”. Beépült a szünet tartása. Több dologban is léptem előre azóta csak azzal, hogy nem gondolkodtam rajta, nem akartam irányítani, hagytam, hogy maguktól érkezzenek meg a válaszok.
A tanfolyam előtt úgy éreztem, irányítom az életem, mindenben döntök, döntéseimet saját elképzeléseim alapján hozom meg. A tanfolyam alatt több dolognál, döntésemnél azt vettem észre, nagy mértékben befolyásolják az érzéseim, és az érzéseim többségében mások hatására, vagy korábban megélt szituációk ismételt reakciójaként alakulnak ki. Beláttam, hogy amiről azt gondoltam irányítom, azok csak látszólagos irányítások. A tanfolyam alatt jobban észreveszem az érzéseimet, és azt tapasztalom, így más szempontok is eszembe jutnak a döntéshez. Ez alatt értem a legapróbb dolgokat is (valakinek mit válaszoljak, reakciók). Ez nagyobb magabiztosságot hozott, valamint a párkapcsolatomban, családi kapcsolataimban, és a munkahelyemen is változik a kapcsolati életem.
Megváltozott a fontossági sorrend több dologban. Változnak az igényeim, ami eddig fontos volt, most csak fölösleges külsőségnek érzem.
A gyakorlatokban megjelenő mozdulatok fizikailag beépültek az életembe. Amikor megyek, sétálok, amikor végzem a munkámat, a mozdulataimban megjelenik a Chi Kung mozgás, tartás, ugyan olyan jó érzést hoz a mindennapokban, mint amikor végzem a gyakorlatokat. Könnyebben észreveszem, pl. ha rossz a tartásom, túl sokat gondolkodom…”
„A képzés nekem nagyon sokat adott. Most már tudom a helyes alapállas felvételét, elsajátítottam a gerincemre jótékonyan ható gyakorlatokat és a helyes légzést. Megtanultam a meditáció egy új formáját, a Fa állást. Ezeket most már folyamatosan gyakorlom és szeretném tovább mélyíteni.”
„Az életem tudatosabb lett. Jobban figyelek arra, hogy mi jó nekem, mi okoz örömöt. Igyekszem “lélek tudatos”, integrált személyiség lenni, egyensúlyt, összhangot teremteni a fizikai testem, az elme, az érzelem és a szív közt. Ehhez találtam meg itt az utat!”
„A részéletes háttérmagyarázat, ábrákkal, sokkal jobban megértettem a testünk működését, az energia áramlását és egy-egy pozíció felvételét. Hasznos volt számomra, hogy „Tedd bele az életedbe a semmit”, és hogy a szándéknak mekkora ereje tud lenni. A szándékom az, hogy ezt meg is tapasztaljam az életembe. Erősebb testtudatosságot is hozott a képzés, jobban figyelek, mikor fáj valamim, és korrigálok, átmozgatok, hogy kényelmesebb legyen.”
„A sorozatokon, testtartáson túl tegy teljes, átfogóbb képet adott a a Taoista szemléletről és, hogy hogyan illeszkedik bele a tai chi és a chi kung ebbe, hasonlóságok és különbségek. De a szemlélet maga volt számomra a legerőteljesebb. A testtudatosság, az, hogy a fizikai gyakorlatok hatására lenyugszik az elmém, hogy fontosabban a finomabb mozdulatok, mint ‘erőből’ nyomni, egy kis Fa állás (vagy pl a 8 Brokát egy gyakorlata, vagy bármi) akkor is mehet, ha csak pár percem van a gyakorlásra, ez is mind hat. Illetve a Wei wu wei állapotát néha megélni és megengedni, az akarás helyett.”
„Az átadott szemlélet, a tiszta instrukciók, az ítélkezésmentes környezet, a pontos tananyag átadás, a támogatás, hogy fog ez nekünk menni, hiszen már tudjuk, hálás köszönet érte! Napi szintű gyakorlás beépült az életembe, javul az egészségi állapotom, újra tetterős vagyok, motivált.”
„Mindent hasznosnak ítéltem meg. Nagyon élveztem a tanulását és a közösségét, amit teremtett. Különösen élvezem a gyógyító hangok egyfajta megjelenését az oktatás során. Szeretek a gyógyító hangok színeivel játszani a képzeletemben. Élveztem a mozdulatsorokat és finomságukat. Sokat tanultam a chi-ről, a lélekről az ember különböző “testeiről”. Sokat tanultam ezek kapcsolatáról. Érdekesek voltak mások tapasztalatai is, és az is hogy sokaknak okoztak hasonló dolgok problémát. A leghasznosabb dolog, amit kaptam a hit, remény és a szeretet az emberiségben.”