Az őszi Chi Kung tábor margójára: A semmit tevés művészete

Szerző: okt 12, 2020Chi Kung

Fekszem  hanyatt a teapavilon padlóján. Félig fölém ér a tető, félig előttem a végtelen kék ég. Félig árnyékban, félig a napon. Ősz. Fent lassan, lustán, szinte unottan, bárányfelhők úsznak. A szél enyhén fúj, talán nem is venném észre, ha a fák levelei finom zörgéssel nem hoznák tudomásomra. Meleg a nap, most már nem túl erős, olyan szeretettel meleg, mint egy simogatás.

Heverek, nézem a felhők vonulását, átadom magam az őszi napsugárnak, és csak úgy vagyok. Tulajdonképpen ezért jöttünk. Ez  a chi kung táborunk második napja. Nincs hova sietni. Tegnap már megérkeztünk, menni csak holnap fogunk, a ma ideális a „most” – ra. Igazi taoista nap. A semmit tevés művészete. A semmié, ami minden.

Csupa kis dolgok vannak körülöttem, amelyek végtelenül nagyok. Az öreg fűzfa árnyéka a fodrozódó tavon. A ringatózó bokor sárguló levelei. Egy, a nyárról itt maradt méhecske szorgosan repked a piros csipkebogyók között.  Talpam nyoma, ahogy mezítláb sétáltam a még az éjjeli hidegtől nedves fűben. Nézem, ahogy az árnyékok nőnek. Egy magányos madár vitorlázik valahol nagyon magasan, lassan, céltalanul. Van valami zümmögés a levelek zörgésébe vegyülve, a lassan télbe forduló természet halk mantrája.

A reggeli edzésen túl vagyunk. Még fél óra az étkezésig. Addig ez a remek semmittevés. Nincs cél, nem kell sehova odaérni, semmit sem kell tenni. Tudom, van, akinek ez nehéz, de be kell vallanom, nekem – főleg az energiagyakorlatok után – nagyon könnyen megy. Reggel, amikor még a távoli domb mögül a köd fölé emelkedett a nap, igazából a gyakorlataink pontos végrehajtására figyeltünk.

Megnyitottuk magunkat, testünket, ízületeinket, energiavezetékeinket és ellazultunk. Mélyen teleszívtuk a tüdőnket a friss reggeli levegővel és energiával, teljesen átszellőztettük, felfrissítettük magunkat. Jól esett. A tüdő az őszhöz tartozik, ősszel uralkodik.  Eleme a fém, színe a fehér. Negatív érzelmei a bánat és a szomorúság. A hozzá tartozó erény a bátorság.

Ahogy alaposan foglakoztunk a tüdőnkkel, főleg kilégzésnél az „sssz” hangra figyelve, igyekeztünk megszabadulni minden káros, negatív energiától. Akár tudatosítottuk az magunkba, akár nem. A légzéssorozat alatt eggyé váltunk a természettel, a felkelő nap szeretetteljes sugaraival, az ujjaink hegyével érintett csillagokkal, testünk és légzésünk ritmusával, ugyan úgy, mint  a természettel. A kibontakozó ősszel.

A légzéssorozatot követően  a főbb energiavezetékeket és pontokat érintettük egy álló – meditációs sorozatban. Ez elég intenzív gyakorlat. Évek óta csinálom, és még mindig. Magamon és másokon is tapasztalom. Főleg az „előtte – utána” érzés a megdöbbentő. Ahogy energiáinkat kiegyensúlyozzuk, az energiavezetékek átjárhatóbbak lesznek, ahogy a főbb „csomópontokat” megnyitjuk, szó szerint szemmel látható az eredmény. Kisimult és boldog arcok néznek rám a sorozat végén. Ez elmondhatatlanul jó érzés mindenki számára, és elmondhatatlanul jó érzés nekem.

Ilyen taoista elvonulást, amikor csak az energiáinkkal foglakozunk, még nem tartottam. Persze, a főbb elemit már évek óta gyakorlom és tanítom. Belső Mosoly meditáció, Hat gyógyító hang. Tao yin, így vagy úgy, de a képzés része nálam, és a tai chi nagyszerű kiegészítői. Az önfejlesztés folyamatából viszont kihagyhatatlanok. Most, hogy a napi 3 – 4 foglakozás csak erről szól, hatásuk megsokszorozódik.

Jó látni, hogyan működik a többiek esetében. Mi történik akkor, ha végre lelassulunk egy kicsit, ha lelassulnak a gondolataink. Ha kiszakadunk a hétköznapi kötelezettségeinkből. Ahogy ellazulunk. Ahogy az elkülönülés kezd megszűnni természet és mi magunk között. Ahogy szavak helyett az energia vezet bennünket. Ahogy a természetes jó érzés és öröm megszületik. Az arcok, a tekintetek mind – mind ezt a változást tükrözik.

Fekszem a pavilon padlóján. Jólesően simogat a nap, a felhők továbbra is zavartalanul vonulnak, a szél játszik a levelekkel. Minden most van. És ez  a legtöbb, ami létrejöhet. Mindenkinek szüksége lenne néhány ilyen napra, hogy közelebb kerüljön igazi lényegéhez. Nagyszerű érzés, hogy ezt a közös tapasztalást meg tudtuk teremteni, hogy ezt az élményt magunkkal tudjuk vinni, és hogy ez hosszan velünk marad.