Reni, több mint egy éve végezte el a tai chi oktató képzést, és megfogadva a tanácsot – egyben a mesterek javaslatát is – miszerint taichit, csak úgy lehet megtanulni, ha tanítod, iskolát nyitott. Rendszeresen találkozunk, egyrészt mert Reni nagyon alapos tanuló, és ennek a művészetnek minden ága, részlete érdekli, örömmel tanulmányozza hétvégi szemináriumokon, táborokban, workshopokon, másrészt a stúdiója gyakran ad otthont – szó szerint – egy – egy foglakozásunknak.
Egyik alkalommal – talán egy aktuális oktatóképzésbe kapcsolódott be – a szokásos elmélet és beszélgetések során több témát is érintettünk. Akkor – egy felismerése kapcsán – ajándékozott meg egy történettel.
A csoportjába már több mint három hónapja járt egy 80 év feletti hölgy. Lassan haladtak, a jó érzések mentén, egy rövidebb formagyakorlaton dolgozva. Reni megfigyelte, hogy a hölgy nagyon nehezen halad, képtelen lépést tartani a csoport többi tagjával, kicsit ügyetlenebb, egyensúlyával is problémák vannak. Úgy érzete, segítene a hölgynek, ha egy idő után azt tanácsolná neki, jöjjön át egy másik csoportba, inkább egy chi kung képzésben vegyen részt, talán az könnyebb lenne neki. Figyelte a hölgy mozgását, foglakozásról foglakozásra, és készült rá, hogy ezt elmondja neki.
Egyik alkalommal a hölgy örömtől sugárzó arccal, mosolyogva érkezett az edzésre. Ahogy meglátta Renátát, nem tudta magába tartani:
– Képzeld Reni, éjszaka felébredtem. Felébredtem arra, hogy boldog vagyok. Boldog vagyok, csak úgy. Évek óta nem történt velem ilyen. Boldog vagyok, csak úgy, ok nélkül.
Ez a legtöbb, amit elérhetünk. Tanítás közben tanuljuk meg azt, hogy ne ítéljük meg a folyamatokat, nem tudhatjuk kinél, és kiben mi megy végig. Honnan és milyen helyzetből érkezik. Egyszerűen haladjuk a taichi alapelvek mentén és az eredmény mindig ugyanaz. Jól érzed magad, örömöt élsz át. Ennek a jóérzésnek és az örömérzésnek kapcsán visszafiatalodik a test. Visszatér az életvágy, megjelenik a kreativitás. Felismered az örömöt egyre több dologban. Úgy energiák jelennek meg benned, másképpen látod az életed és ennek következtében átalakul, úgy ahogy szeretnéd.
Nem az a lényeg, hogy csinálod, csak az, hogy csináld.
Évtizedek óta tanulmányozom ezt a különleges, szinte kismerhetetlen – megfoghatatlan művészetet – de ami biztos, hogy minden esetben, minden helyzetben és mindenki számára elhozza azt az élményt, azt a tapasztalatot, amit a hölgy számára is elhozott.
Boldognak lenni, csak úgy.