A tai chi egyszerűen jó. Tai chit gyakorolni, egyszerűen jó. És ez nem a véletlen műve.
Mennél jobb, annál inkább nem az.
Sok mindent írhatunk a tai chiról, hogy mi ez, vagy ha pontosítani akarom, a tai chi chuanról, ami harcművészetként vált ismerté. A kínai kultúra része, sport, mozgásmeditáció, chi kung, betegség megelőző és élet meghosszabbító gyakorlat, művészet, sport… és még sorolhatnám.
De amiben igazán ott van a toppon – hogy így fejezzem ki magam – az az önfejlesztéshez kapcsolódik, azon belül is, túllépve a mentális megértésen, megtapasztaltatja gyakorlójával az összhangot. Az egység élményét, a tökéletes egyensúlyt. Erről az oldaláról – be kell vallanom – csak elragadtatással tudok beszélni. Megjegyzem mások is, akik elmélyültek benne.
Mi is ez az összhang? Mivel is kerülünk összhangba? Na és mi köze van ennek az önfejlesztéshez?
A tai chinak, hasonlóan más „sportokhoz” vannak különböző szintjei, oktatási anyagai és mélységei.
Had hozzak egy példát.
Focizni lehet a grundon, a lakótelepi betonpályán, az NB III – ban, az első osztályban, vagy a Reál Madridban. Ez mind foci. Azonos szabályok, azonos cél. Ami nagyon érdekes benne, hogy azért csinálják, vagy fogalmazhatok úgy, csináljuk, mert jó. Nem kell hozzá Sergio Ramosnak lenni. A játék öröme újra és újra a pályára hív.
A tai chit is lehet különböző szinteken csinálni.
Ha az alapelvek közül mondjuk, a lassú mozgás és az ellazult állapot megvalósul, máris megtapasztalhatunk valamit a rendszerből. Aztán indulhatunk mélyebbre, figyelni kezdünk a légzésünkre. Felfedezzük a légzés és nyugalmi szintünk kapcsolatát.
Részletekbe menően dolgozunk a fizikai testünkön és az egyensúlyon. Elkezdünk a súlypontinkkal és a tengelyünkkel, vagy a derekunk és a csípőnk viszonyával fogalakozni. Megértjük az elengedés és a nem ellenállás működésért. Ahogy egyre mélyebb rétegekbe jutunk, és a tapasztalataink is finomodnak, mélyülnek, kiterjednek, így tudatosságunk is kiterjed a tanulási folyamat során, stabillá válik.
Kell a gyakorláshoz egy fajta paradox szemlélet. Egyfelől, amennyire figyelmünk, képességeink, energiánk, személyiségünk lehetővé teszi, menjünk mélyebbre, másfelől, amikor gyakoroljuk, szánjunk időt arra, hogy csak élvezzük. Érezzük jól magunkat benne. Mindegy, hogy kezdők vagyunk, vagy haladók, amatőrök vagy profik. A jó érzés ott van a felépítményben.
Persze, igen, mondhatjuk erre, az ego törekszik arra, hogy a legjobb legyen. Itt kell nagyon résen lennünk. Úgy kell a legjobbra törekednünk, hogy nem akarunk a legjobbra törekedni. Mert az akarás során a lényeget vesztjük el. Az örömöt. Az élvezetet.
Engedjük, hogy abban a néhány percben – és itt legtöbbször a tai chi legismertebb eleméről, a formagyakorlatokról beszélek – egyszerre legyünk összeszedettek és elengedettek. A rossz is jó. Ne stresszeljünk a tökéletes végrehajtásra törekedve. Nincs ilyen. Nincs két egyforma formagyakorlat – végrehajtásunk. Soha. Mert mindig a mostban vagyunk és mert minden a változás állapotában van.
Nincs két azonos pillanat.
A tai chi arra irányul, hogy megtapasztald magad és egy rajtad kívülálló összhangját. És az összhang a legfontosabb. Az az összhang, amelyet folyamatosan vissza kell állítani. Nem úgy van, hogy egyszer összhangba kerültem, és onnantól az mindig úgy marad. Persze, gyakorlással fejlődik a képességünk, hogy ezt egyre könnyebben és rövidebb idő alatt visszaállítjuk, de ez „napi meló.” Naponta összhangba kell kerülnünk, azzal ami túl mutat rajtunk, de mi vagyunk, a mi igazi lényegünkkel. Ehhez az energiával való munkát, és ennek megtapasztalását hívja segítségül a rendszer. És ezt kivallóan teszi. Mert bármilyen szinten is kezdünk bele, a tapasztalatok rögtön jönnek és vezetnek bennünket.
Ha hagyjuk.
Amikor összhangba kerülünk ezzel a magasabb énünkkel – vagy nevezzük bárminek is – az maga a lélek öröme. Ez önfejlesztésünk lényege. Semmire sem vágyunk jobban, mint hogy ez bekövetkezzen.
Minél többször, minél gyakrabban, és ha lehet, szinte állandósítsuk ezt az élményt. A tai chi mindennapossá teszi, elérhetővé tesz ezt. Nem kell hozzá tökéletesnek lennünk, legyünk csak önmagunk. Engedjük magunkba áramlani igazi lényegünket és mozogjunk vele.
Így a tai chi a lélek tánca a testben.